2010. július hónap bejegyzései

E-számla, e-pénz, bankkártya

A készpénzforgalom csökkentése, az elektronikus számlák és bankkártya használata egyes elemzők szerint mind az államnak, mind a kis-és középvállalkozásoknak minimum 60%-os megtakarítást jelentene a jelenlegi költségekhez képest.

A technológia készen áll, a számok meggyőzőek, mégis meglepő, hogy milyen nagy az ellenállás az elektronikus megoldásokkal szemben.

A számlázási tevékenységhez kapcsolódó kiadások hazai viszonylatban is jelentősek, ennek árát nemcsak a gazdálkodó szervezetek fizetik meg, hanem a végfelhasználók, a lakossági fogyasztók is

Törvényi előírás is lehet belőle?

Figyelembe véve milyen komoly gazdaságpolitikai kérdésekben kell döntenie a jelenlegi kormányra az elkövetkező években, nem lenne meglepő, ha törvényileg is „rásegítenének” az elektronikus számlázásra történő átállásra.

Az állam ezzel közel 4 milliárd euró fölösleges kiadástól szabadulna meg évente.

Az UNIO is támogatja

A tapasztalatok alapján az Európai Unió országaiban évente több mint harmincmilliárd számla keletkezik, és ez a környezet mellett a vállalatok adminisztrációs költségeit is komolyan megterheli. Nem meglepő, hogy az Európai Unio is az e-számlázás terjedésének elősegítését szorgalmazza.

Tájékoztatás, könnyítés

A szakértők szerint a részletesebb tájékoztatás eloszlatná az e-számlákkal kapcsolatos hiedelmeket, illetve az elektronikus dokumentumok biztonságával kapcsolatos bizalmatlanságot is.

Az elektronikus számlák alacsony számának másik oka, hogy az átmenet időszakát éljük. A mai vállalkozók és vásárlók többsége még a készpénz „korszakában” szocializálódott, életüknek nem képezte szerves részét a számítógép és az internet (gondoljunk csak bele mekkora a szakadék egy mai tini és a szülei között, kizárólag a számítógépes ismeret szempontjából).