Négy hazai vállalkozás is bejutott a top10-be

Budapesten tartották meg a 2009-es Európai Vállalkozási Verseny hetedik középdöntőjét, melyen 22 magyar vállalkozás is részt vett, ebből négyen jutottak tovább a legjobb tízbe.

A versenyen részt vevők nyolc perces prezentációban mutathatták be vállalkozásukat, amit a külföldi szakértők értékeltek és több szempont alapján – üzleti potenciál, a cégprofil és a befektetői érdeklődések – alapján pontoztak is.

A négy top10-be jutott vállalkozás:

Dolphio Consulting Kft – A megbízók logóinak különböző médiumokban történő megjelenését elemzik mesterséges intelligencia segítségével.

Gravity R&D – Online kereskedelemben részt vevő vállalkozások számára készítenek elemzést, hogy miként tudnka hatékonyan kommunikálni a célközönségükkel.

Holografika Kft – 3D megjelenítés terén dolgoznak ki folyamatosan innovatív újdonságokat.

Immunogenes Kft – Költséghatékony gyógyszerek kísérletezésére kínálnak transzgenikus állatokat gyógyszercégeknek.

Cégek akik szintén továbbjutottak: Chemistry Logi Kft (genetikai vizsgálathoz szükséges számítókapacitás), Intellio Kft (intelligens megfigyelőrendszerek), Medimass Kft (csúcstechnikai sebészeti eszközök), MooLInvest Kft (zéróemissziós gépjármű fejlesztés), MS Systems (mobil mikropayment), Scarab Research (e-kereskedelmi megoldás fejlesztő)

Egy hozzászólás a(z) “Négy hazai vállalkozás is bejutott a top10-be” bejegyzéshez

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.