csődeljárás címkéhez tartozó bejegyzések

Nem javul a helyzet a vállalkozók körében

Egyre nő a felszámolt cégek száma Magyarországon, a felszámolások elsődleges oka a fizetésképtelenség. A szám 4,1 százalékra nőtt a tavalyi évhez képest, amikor ez a szám 3,3 százalék volt, derül ki a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzéséből. Ez a szám korábban még soha nem volt ilyen magas.

Az idei felszámolások száma 30(!) százalékkal nőttek az előző év első feléhez képest, a végelszámolások száma is a duplájára nőtt, úgy tűnik egyre többen döntenek a cégük bezárása mellett.

A bedőlések legnagyobb aránya még mindig az építőipart érinti, ahol ez az érték 7,2 százalék, de nincsenek sokkal jobb helyzetben a szálláshely-szolgáltatók sem, a maguk 6,5%-val.

Az átlagos fizetési késedelem jelenleg 21 nap körül mozog, miközben az átlagos fizetési határidő 28 nap, vagyis egy cégnek jellemzően közel két hónapot kell várnia, hogy a pénzéhez jusson. Többek között ezért is egyre gyakoribb, hogy a cégek előre kérik el a pénzt amikor csak lehetséges.

A D&B várakozásai szerint középtávon csökkenni fog a magyarországi cégek száma, ezért is fontos, hogy a vállalkozók előre megvizsgálják lehetséges üzleti partnereik pénzügyi helyzetét és fizetőképességét, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek.

Hullanak a cégek mint a legyek

Ötödik negyedéve folyamatosan nő a felszámolások és végelszámolások száma Magyarországon és ez alól az év első negyedéve sem kivétel. Idén már 5828 céggel szemben indult felszámolási és 9048 céggel szemben végelszámolási eljárás.

Idén az első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási eljárás, és 9048 cég végelszámolását tették közzé. Ezzel szemben a csődeljárás elég népszerűtlen, idén ezekből csupán 45-öt indítottak. Az előző negyedévhez képest a felszámolások 33 százalékkal, a végelszámolások száma 54 százalékkal nőtt.

Tóth Tamás, az OPTEN ügyvezető igazgatója szerint ez egy igen komoly problémát vetít előre, hiszen a Magyar vállalkozások között a fizetésképtelenség további növekedésére lehet számítani. Amennyiben a számok ebben az ütemben növekednek, az is megtörténhet, hogy minden 25.-ik cég megy a levesbe.

„Ilyen kedvezőtlen adatokat a gazdasági válság előtti időszakban csak néhány olyan ágazat produkált – elsősorban az építőipar -, ahol hagyományosan magas a cégek fluktuációja, most viszont a gazdaság egésze mutat ilyen képet” – teszi hozzá az igazgató.

A másik oldalon viszont bőven van utánpótlás. Az első negyedévben 16938 céget jegyeztek be, ezek nagy részét még tavaly év végén indították, úgy tűnik a cégalapítási illeték megemelése előtt többen is tiszta lappal akartak indulni.

A felszámolások terén az ágazatok komoly eltérést mutatnak. A gyakorlattal ellentétben meglepő módon az építőiparban a számok messze az országos átlag alatt maradtak. Más területeket viszont most ért el a felszámolási hullám, jellemzően a kiskereskedelemről, vendéglátóiparról és a pénzügyi szolgáltatókról beszélünk.

Felszámolási eljárások tömkelege

A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2009 első kilenc hónapjában 36 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. Az előrejelzés szerint ez az ütem 2009 végére és 2010 elejére csúcsosodik ki.

Év eleje óta a felszámolási eljárások száma 34 százalékkal, a végelszámolási eljárások 37 százalékkal növekedtek. A leginkább még mindig az építőipari illetve kiss-és nagykereskedelmi cégek az érintettek. Őket követik a gépjárműipari és turisztikai vállalkozások.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az eljárások 90 százaléka vagyontalan cégek ellen zajlik, így az esetek többségében még az eljárás költsége sem térül meg. Ennek ellenére még mindig a csődeljárás megindítása a leghatékonyabb módja a tartozások behajtásának. Ördögi kör.

Éppen ezért az átmeneti likviditási gondokkal küszködő cégek megmentésére az új csődtörvény megreformálta a csődre vonatkozó rendelkezéseket. Mindenekelőtt a bajba jutott védelmére szinte azonnali moratóriumot biztosít.