Posted on május 2 2012 by admin
Megszületett az első olyan jogerős ítélet, melyben egy devizaadós sikeresen beperelt egy magyarországi bankot. A Szegedi Ítélőtábla szerint az OTP tisztességtelenül járt el azzal, hogy devizai eladási árfolyamán szedte be az adóstól a törlesztőrészletet. A pert Kásler Árpád és felesége indította az OTP Bank ellen, az ügyben 2011. december 8.-án már a felperesek javára döntött, [...]
Posted on november 16 2009 by admin
A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége panaszt nyújtott be az unió petíciós bizottságának, a hazai kis-és középvállalkozásokat sújtó terhek és versenyhátrányt okozó szabályozások miatt. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége szerint a kormány 1800 milliárdos csomagja, mely a magyar kis-és középvállalkozások kritikus helyzetén hivatott segíteni, érdemi változást nem eredményezett. A kialakult helyzet miatt a VÉSZ első sorban a kormányt [...]
Posted on november 2 2009 by admin
A 20 milliárd eurónyi mentőcsomagból 16,7 millárd dollárt már lehívtunk. Mire lesz elég a maradék és bírjuk-e majd a törlesztést? 2008 novemberében született meg a döntés, miszerint az EU 6.5 milliárd eurónyi középtávú hitelt nyújt Magyarországnak. Az akkor katasztrófális gazdasági viszonyok miatt az IMF és a Világbank kiegészítette ezt az összeget, így végül egy összesen [...]
Posted on november 1 2009 by admin
2010 október 5-ig lett meghosszabbítva a Magyarország által lekérhető készenléti hitel lejárata, tekintettel a tavaszi választásokra. A kérdés csak az, mennyiben segít a hazai helyzeten a haladék? Magyarországon az utóbbi hónapokban stabilizálódni látszik a gazdasági helyzet, ennek ellenére még mindig nem egyértelmű, hogy az ország vezetése milyen irányvonal mellett teszi le a voksát a hazai [...]
Posted on október 14 2009 by admin
A vállalkozók is szeretnék, ha az új banki magatartáskódexet rájuk is kiterjesztenék. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége éppen ezért a vállalkozókra is kiterjesztené a december 1.-én életbe lépő pénzügyi magatartáskódexet, mely első sorban a magánembereket hivatott segíteni a bankokkal szemben. Korábban származott ebből egy olyan félreértés, miszerint a vállalkozások ezzel azt szerették volna elérni, [...]