Kásler Árpád címkéhez tartozó bejegyzések

Pert vesztett az OTP egy devizahitelessel szemben

Megszületett az első olyan jogerős ítélet, melyben egy devizaadós sikeresen beperelt egy magyarországi bankot. A Szegedi Ítélőtábla szerint az OTP tisztességtelenül járt el azzal, hogy devizai eladási árfolyamán szedte be az adóstól a törlesztőrészletet.

A pert Kásler Árpád és felesége indította az OTP Bank ellen, az ügyben 2011. december 8.-án már a felperesek javára döntött, de az alperes felebezése folytán még várni kellett a másodfokú ítéletre.

A felperes azt kifogásolta, hogy a hitel folyósításakor a bank vételi árfolyamon folyósított, de amikor a hitel törlesztésére sor került akkor a törlesztőrészletet az aktuális eladási árfolyamon kellett megtennie. Ezzel a bank akkor is jelentős extraprofitra tett volna szert, ha a svájci frank árfolyama nem változik.

Természetesen a felperesek joggal állították, hogy a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.

A Szegedi ítélőtábla pedig kimondta, hogy az eladási árfolyam alkalmazása a törlesztéskor tisztességtelen, mert a folyósításkori és a törlesztéskori árfolyamnak egyneműnek kell lennie.

Ezt az ítéletet akár precedens értékűnek is tekinthetjük, így tömeges perek indulhatnak meg jó eséllyel a bankok ellen.