KKV címkéhez tartozó bejegyzések

2010: Könnyített fejlesztési adókedvezmény

A kis-és közepes méretű vállalkozások jövő évtől már 500 millió forint értékű beruházás esetén is igénybe vehetnek fejlesztési adókedvezményt. Ez az összeg hatoda az eddig megkövetelt beruházási költségnek, ezáltal jelentős könnyítést jelent majd a vállalkozásoknak.

A változtatás révén lehetővé válik, hogy lényegesen alacsonyabb foglalkoztatotti létszám vagy bérköltség-növelés vállalása mellett is hozzájuthassanak a kis-és középvállalkozások a fejlesztési adókedvezményhez.

Továbbá azt is lehetővé teszik, hogy a vállalkozások a beruházás megkezdését megelőző három adóév átlagához viszonyítsák a létszám- vagy bérköltség-növelési feltételeket, a beruházás megkezdését megelőző adóév adatai helyett.

Ez a változtatás azonban nem feltétlenül jelent könnyebbséget, ugyanis csak azok számára jelent előnyt, akiknél már a megelőző években is a jelenleginél is alacsonyabb volt a foglalkoztatotti létszáma és bérköltsége.

A fejlesztési adókedvezményt 100 millió eurós beruházási értékig pénzügyminisztériumi alapján lehet igénybe venni, 100 millió eurót meghaladó érték esetén kérelem alapján lehet igénybe venni.

A VÉSZ levele az EU petíciós bizottságának

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége panaszt nyújtott be az unió petíciós bizottságának, a hazai kis-és középvállalkozásokat sújtó terhek és versenyhátrányt okozó szabályozások miatt.

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége szerint a kormány 1800 milliárdos csomagja, mely a magyar kis-és középvállalkozások kritikus helyzetén hivatott segíteni, érdemi változást nem eredményezett.

A kialakult helyzet miatt a VÉSZ első sorban a kormányt tartja felelősnek, a versenyképesség és foglalkoztatottság ellehetetlenítése, valamint a magas adó- és járulékterhek miatt.

A VÉSZ azt is kiemeli, hogy a közbeszerzési eljárásokban sokszor olyan Magyarországon bejegyzett külföldi cégek vesznek részt, akik bizonyíthatóan visszaélnek az erőfölényükkel. Ehhez persze hozzá kell tenni azt is, hogy sok esetben a hazai vállalkozások nem rendelkeznek azzal a háttérrel, ami egy közbeszerzés megnyeréséhez kellene.

Külön kiemelték a korrupciós visszaéléseket, a helyzetet ellehetetlenítő bürokráciát és a helyzeten javító reformok elmaradását. Mindennapi negatívum az állami intézmények büntetést előtérbe helyező magatartása, ugyanis a VÉSZ szerint az APEH sokszor potenciális bűnözőként tekint a hazai vállalkozásokra.

A helyzetet külön nehezíti a körbetartozások láncolata. A helyzet gyakran odáig fajul, hogy az APEH kíméletlenül behajtja a kiadott számlához köthető adókat, pedig sok esetben (pont a körbetartozások miatt), azok kiegyenlítése még nem történt meg. A VÉSZ szerint ezért az adózás alapja a pénzbeli teljesítés, nem pedig a kiállított számla kellene legyen.

A bankok és a vállalkozók kapcsolata sem felhőtlen. A VÉSZ állítása szerint a bankok az egyoldali szerződésmódosításokkal és indokolatlan plusz költségekkel sodorják lehetetlen helyzetbe a vállalkozásokat.

Hitel helyett tőkeinjekció

Különösen a válság idején, amikor nagy szükség lenne a pénzre a fejlesztésekhez, de nem adnak hitelt a bankok nyújthat segítséget egy kedvezményes tőkeinjekció.

Érdemes belevágni, mert nagyobb törzstőkével könnyebb befektetni és a bankok is komolyabban veszik az ilyen vállalkozásokat.

Amennyiben cége fejlődését megnehezíti a gazdasági válság, érdemes lehet elgondolkodnia, hogy egy másik cég segítségével injektáljon tőkét vállalkozásába.

A módszer lényege:

A bevont cég tőkeinjekcióval bevásárolja magát a partnervállalkozásba, maximum 49%-os tulajdonrészt szerezve, ezt követően pedig maximum 5 évig tulajdonostárs marad.

Folyamatosan nyomon követi a cég gazdálkodását, de a napi működésben, operatív döntésekben nem vesz részt. A tőkét természetesen meghatározott feltételek szerint a megsegített cégnek vissza kell vásárolnia

A tőkeinjektálás komoly mértékben fellendítheti az addig szabad forrásokkal nem rendelkező vállalkozást, ami a kapott pénzt megfelelő fejlesztésre, beruházásra fordítva, már az első hónapokban is komoly extraprofitot realizálhat (amire saját erőből nem lett volna képes).

A kapott tőke elsősorban eszköz- és gépbeszerzésre, valamint ingatlanfejlesztésre fordítható.

Jövő tavasztól uniós tőkeprogram

Jövő tavasztól uniós forrásból is szerezhető tőke a vállalkozásba. Az EU kkv finanszírozási programjának harmadik eleme, a kockázatitőke-program ekkortól lesz elérhető. Induló és magvető kis-és középvállalkozások juthatnak kockázati tőkéhez erre a célra kiválasztott közvetítők segítségével.