székhely címkéhez tartozó bejegyzések

Nem volt értelme székhelyváltozással trükközni

Székhely változtatással akarta elkerülni a végrehajtást egy Magyarországon letelepedett külföldi állampolgárok által alapított társaság.

Kilencszáz millió forint megfizetésére kötelezte az APEH azt a vállalkozást, amely egy kockázatelemzés során került az adóhatóság látókörébe. A probléma ugyanis az volt, hogy a társaság több százmillió értékben fogadott be olyan számlákat, amik mögött valódi teljesítés nem volt, illetve olyan gépjárművek szerepeltek a könyvelésben, melyek soha nem kerültek használatba.

A vizsgálat során arra is fény derült, hogy a társaság pénzén felépítettek és felújítottak egy 450 millió forint értékű ingatlanegyüttest, amelyet a tulajdonosok magáncélra használtak, de az építéssel kapcsolatos forgalmi adót visszaigényelték. A vállalkozás emellett több számlát is indokolatlanul sztornóztatott, ezzel indokolatlan veszteséget okozva magának.

Miután a társaság átvette az adóellenőrzés jegyzőkönyvét, azzal próbáltak meg eltűnni az APEH látóköréből, hogy székhelyet változtattak.

A revízió a vállalkozásnál tapasztalt szabálytalanságok miatt a szankciókkal együtt 900 millió forint megfizetésére kötelezte a céget, valamint adócsalás és a számviteli törvény megsértése miatt büntető feljelentést tett.

Magyarország legnagyobb cégtemetői 2.rész

A mai nappal a Világgazdaság Online oldalán megjelent cikk bemutatta az érem másik oldalát – azért, mert egy címen több cég van bejegyezve, nem jelenti azt, hogy cégfantomizálás van a háttérben…

A cikk szerint sem az egy címen bejegyzett cégek, sem pedig a felszámolt, vagy éppen eljárás alá vont cégek száma nem jelenti azt, hogy az adott címen tisztességtelen üzelmek folynak.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója külön rámutatott arra a tényre, hogy az ipari parkok kialakulását (ahol nemegyszer sok száz cég zsúfolódik össze), korábban pont az állam támogatta, hogy ezzel is fellendítsenek egy-egy hátrányos helyzetű térséget.

Sokszor az országos átlaghoz képest magasabb felszámolási arány sem jelent semmit, mert ezek a számok gyakran egybeesnek a különböző regionális vagy ágazati veszélyességi tényezőkkel.

Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke nem zárja ki egy-egy cégtemető esetleges létét, de álláspontja szerint a székhely szolgáltatás jelensége inkább elősegíti a magyarországi rendszer transzparenciáját és a versenyképes hazai cégkultúra fejlődését. Külön emlékeztet arra, hogy korábban az állam igyekezett vonzóbbá tenni Magyarországot a külföldi befektetők részére kedvezőbb adózási és egyéb feltételekkel, melynek részét képezték a különböző székhelyszolgáltatások.

A székhely szolgáltatás előnye, hogy a céghez kapcsolódó ügyvitel megfelelő szolgáltatás esetén a töredékére csökkenhet. A Nyírpalota utcai Céghmester ügyvezetője, Ardai Attila elmondta: vállalkozásuk cégalapítással, könyveléssel, székhelyszolgáltatással foglalkozik és több mint tíz éve jelenleg mintegy ezer cég ügyeit intézik.

Fontos kiemelni, hogy NINCS olyan szabály, mely előírná, hogy egy székhelycímen hány cég lehet. Az APEH természetesen szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel vizsgálja egy-egy cég meglétét és amennyiben szabálytalanságot észlel kezdeményezheti egy-egy cég megszüntetését.

Magyarország legnagyobb cégtemetői

Csepelen, a Gyepsor utca 1. szám alatt van a magyarországi cégvilág központja. Ezen a címen 879(!) cég van bejelentve. Nem sokkal mögötte a második helyet egy újpalotai lakótelepi cím tudhatja magáénak, ahol 859 cég van bejegyezve.

Nem szokatlan, hogy egy címen akár több száz cég is be van jegyezve. Ezek között a székhelyek között szép számban akadnak ipari parkok, irodaházak és panellakások is. Első sorban a fővárosban találhatóak „céglerakó” helyek, de a vidéki nagyvárosokban is találhatunk egyet-kettőt.

Probléma tipikusan két helyzetben fordul elő:

1. A bejelentett székhelyen nem veszik át a postai küldeményeket
2. Székhelyen történő ellenőrzéskor nincs egyértelműen megjelölve az iratőrzési cím és a cégvezető elérhetősége

Az első esetben bármelyik hivatali szerv kezdeményezheti a cég megszüntetését, ha többszöri próbálkozás után sem sikerül célba juttatniuk levelüket.

A második esetben a hivatali szerv ellenőrei először a székhelyre mennek. Ha a székhelyen nem tudják elérni a cégvezetőt, vagy nem a bejelentett székhely a cég iratőrzési címe, akkor jegyzőkönyvet vesznek fel a látogatásukról és mennek tovább a cég tényleges iratőrzési helyére és más úton veszik fel a cégvezetővel a kapcsolatot.

Összefoglalva: Amennyiben a székhelyen átveszik és továbbítják Önnek hivatalos küldeményeit és egy esetleges ellenőrzéskor át tudják irányítani az ellenőröket az iratőrzési címre/Önhöz, abban az esetben nincs félni valója akkor sem, ha az adott címen több székhely van bejegyezve.