A 240 forintos lélektani határ átlépése és a tény, hogy az elemzők többsége szerint még az idén elérheti a 260 forintot a svájci frank elgondolkodtatja az embert nem csak a svájcifrank-hitelesek, de az ország jövője szempontjából is.

Pár napja a késő esti híradóban ütötte meg a fülemet egy számadat, miszerint az államnak közel 1000 milliárdos kintlevősége van adótartozás formájában, melyből 800 milliárdot a céges adótartozók és 200 milliárdot a magánszemélyek tesznek ki.

A hétfői frankerősödés elemzők szerint 200 milliárd forint veszteséget eredményezett a devizaadósok számára.

Ezt a két számot összehasonlítva úgy érzem, hogy a magyarországi adótartozók kérdése eltörpül egy sokkal nagyobb probléma, nevezetesen a külföldi pénzpiaccal szembeni kiszolgáltatottság mellett. Lassan szállóigévé válik, hogy „A személyi jövedelemadó minden tíz forintjából hét az államadósság-törlesztésére megy el”.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy ne fizessünk adót, mert mint adófizető állampolgár én is elvárom, hogy ezen kötelezettségnek minden dolgozó ember eleget tegyen. Mégsem tudom elítélni azokat, akik a megélhetési problémáik, vagy éppen pont a hitelük miatt inkább azt választják, hogy fedél legyen a fejük fölött.

A fenti adatok tükrében egyértelmű, hogy az ország nem képes lépést tartani a külföldi pénzpiaccal, sem állami, sem pedig a magánszemélyek szintjén.

A kormány ugyan egyértelművé tette, hogy az őszi jogalkotási folyamatok egyik sarkalatos pontja lesz az államadósság növelésével járó felelősségek tisztázása, a gond csak az, hogy államadósság már most is van, nem is kicsi. A jelenlegi ütemezéssel fizetve még vagy két-háromszáz évig fizethetjük az államadósságot.